|
Témaindító hozzászólás
|
2013.09.23. 10:07 - |
Étterem és fagyizó |
[17-1]
 Haragosan néztem rá, amiért így elkezdett nevetni a szerencsétlenségemen. Szemmel már megkínoztam egy-kétszer, itt-ott. -Melyiket szeretnéd? -próbáltam komoly lenni, de ahogy ő nevetett azon muszáj volt nekem is mosolyognom. -Én? Én rám kell várni? -néztem rá kerek szemekkel. -Te el vagy tévedve baby -csóváltam a fejem, végül csak elfogadtam a segítségét és felálltam a földről. -Elhiszed, hogy mindjárt én is nevetek rajtad? -lestem rá kaján vigyorral az arcomon, odalöktem egy kis mánit az asztalra aztán a lehető leggyorsabban tipliztem kifelé. Az épület előtt sunyi módon Alisra néztem, aztán mint a kobra úgy támadtam le az oldalát. Megérzés volt, hogy nagyon csikis. /Folyt. hol is? |
 - Ez a karma volt. - csaptam az asztalra nevetve miután eltűnt az asztal alatt. Értettem a kérését. Letéve az asztalra a fagyim árát felkaptam a táskámat a vállamra és vártam hogy feltápászkodjon a földről.
- Na jössz is, vagy csak ülsz a földön egy dragbig? - kérdeztem vigyorogva miközben kezeimet keresztbefontam mellem előtt.
- Hihetetlen, hogy mindig rád kell várni. - mondtam csípkelődve, majd kezemet nyújtottam, hogy segítsek neki felállni. Kész öröm volt látni ahogy szenved. Megérdemelte címszó alatt iktatva van az emlékezetembe ez a kép.
- Rég nevettem ilyen jót. - böktem oldalba mikor felállt a földről. A nevetéstől és a fagyitól megészegülve kicsit megtántorodtam, de aztán sikerült újra egyenesen sétálni. |
Jólesett nevetni az arckifejezésén, ami az orrbapöckölés után jelent meg rajta. Láttam rajta az igyekezetet, hogy minél hamarabb kitaláljon valamit bosszút és ez még röhejesebb volt. -Na azért ennyire ne erőlködj -kész vége, röhögőgörcs. A poharat letettem az asztalra, hátradőltem a székben és szenvedtem. Először a nevetés miatt, majd az ülőhely megadóan reccsent és kitört az egyik lába, én meg zuhantam egyet. Szóval később már a kín miatt szenvedtem. Mindenki engem nézett, hogy a tökbe kerültem oda, nekem meg égett a pofámon a bőr. -Khm. Lehet mennünk kéne -néztem aggodó képpel Alisra. |
Figyeltem keze útját. Mivel az ejtett vállúpóló nyaka viszonylag lent volt ezért kicsit megijedtem először hogy mindjárt letapiz. Kérdésére csak lenéztem az említett pontra, de ekkor megpöckölte az orrom.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan. - lestem rá egy ezt most megbánod vigyorral. Üvegezős mondatára csak megforgattam a szemem.
- Rendben. - pislogtam rá és közben a bosszúmon gondolkoztam.
- Csak érdekel a véleményed. Ahogy mindenki másé is. Vagyis a legtöbb ember véleménye érdekel... - javítottam ki mosolyogva. Tekintetemet újra végigjárattam rajta, minden pontján gondosan elidőzve. Nem érdekelt ha ezt elég feltűnően tettem, ha nekik szabad, nekünk lányoknak miért ne volna szabad felmérni "ellenfelünk". Most vettem csak észre markáns arcvonásait. |
A sértésre tágra nyíltak a szemeim, majd felemeltem a mutatóujjam. -Ezt kár volt... -mondtam halálosan komoly arckifejezéssel, majd a pólója (?) nyakához tettem az ujjam. -Mi van itt? -ha lenézett akkor cumi, mert megpöcköltem az orrát. Erre ment ki a játék.
-Ahamm. Nem vágom ki ő, de legyen. Egyszer megbeszéljük az időpontot és üvegezünk egy jót -vigyorodtam el. Hívogatónak tűnt az ajánlat, nagyon hívogatónak. Két jó csajjal... aahhww!
-Aha. De miért kérdezted? -csak nem az én nyuszifülem akar lenni? Ez édes. Bár mondjuk nem tűnt rossz ötletnek. Aranyos kislány, ugyanilyen jellemmel. Aztán még az is lehet, hogy glória nőlne a fejemre mellette. |
- Ne nézz már így rám. Nem kértem meg a kezed te elmebeteg! - néztem rá nevetve miközben észrevettem gyanakvó tekintetét. Remélem tényleg nem hitte azt, hogy ezzel utaltam valamire. Hát a fene utalgat. Egyenes embernek vallom magam...
- Izabella McKnight, középmagas, hosszú fekete hajjal, mogyoróbarna szemekkel, telt idomokkal, karcsú alakkal. - adtam általános személyleírást Izzyről. Tényleg nagyon csinos volt, ezt már az első alkalommal megfigyeltem... Gyönyörű összhatást keltett.
Egy torz fintorral pillantottam rá miközben bekaptam egy falatka fagyit. Nem szóltam semmmit, csak tovább pislogtam rá.
- Köszönöm... - lestem rá mosolyogva, miközben a végét járó fagyimmal küzdöttem. Alis ne légy hülye! |
Mintha azzal a mosollyal csak rám célzott volna. Valentín-napon kérjem meg a kezét... eleve nem szívesen mennék oltár elé. Olyan fajta elkötelezettség lenne az számomra, hogy fel sem tudnám fogni. Még nem. És évek múlva sem. Nem akarom és kész. Gyerekeket talán akarok, de még azt sem tudom biztosan. Nehezen tudnám magam elképzelni mondjuk két öt évessel körülfutkosva.
-Attól függ mikor és kivel. Szóval ki is az a barátnőd? -jó ízlése lehet, ha bejövök neki.
-Aha -vigyorodtam el, bár nem értem mi volt neki olyan nagyon érdekes a válaszomban, mert azután mondta.
-Hát kedves vagy, szép és humoros -mosolyodtam el. Megbolondítás, első fázis. |
- Igen valentín-napon születtem. Szerintem ez hatalmas előny. Én nagyon szeretem, sőt szerintem romantikus. Remélem ha egyszer lesz hódolóm akkor azon a napon kéri meg a kezemet is. - mondtam szégyenlős mosolyt eresztve felé.
- Így igaz ahhoz több ember kell, egyszer egy üvegezős est? A barátnőm biztosan élvezné. - mondtam mosolyogva.
- Hmm... érdekes fiú vagy. - mondtam elismerően mosolyogva, miközben érdeklődően a tenyerembe fektettem az arcomat.
- Milyennek találsz engem? - kérdeztem mosolyogva. |
 -Jé, akkor valentín-napon születtél -állapítottam meg mosolyogva. -Hátrány vagy előny? -hát nekem lehet, hogy inkább előny lenne. Tök mázlista.
-Csak ahhoz tök ember kéne -így kettesben nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Illetve így üveggel. De sima kérdésekkel és egyébbel miért ne?
-Is-is -vontam vállat. Szerintem az sem lett volna gond, ha a "kalandokat" választom, bár az nem lett volna rám teljesen igaz. |
- 1994. február 14. Dublin. - mondtam mosolyogva, büszkén felvállalva, hogy valentín-napon születtem és hogy ír vagyok. Szerintem semmi rossz nincs benne. Van aki szerint pedig a február 14-ei születés egy hátrányt jelent.
- Akkor megnyugodtam. - mondtam miközben a kanállal szórakoztam, persze mindvégig a szemeit lesve.
- Következő kérdés. Inkább szerelem, vagy kalandok? - kérdeztem teljesen őszintén. Erre nincs rosz válasz. Attól hogy valaki a kalandokat szereti lehet jó ember, ezzel nincs gond, el kell fogadni.
A zsebemben rezegni kezdett a telefon, de csak kivettem a zsebemből és megnézve ki az kinyomtam és visszasüllyesztettem a helyére. Izzy keresett. Nemrég futottunk össze a folyosón, jó barátok lettünk, hát számot cseréltünk. |
-1993. április 14. Atlanta -mondtam a választ szinte azonnal. Gondolom ebből kitalálta már, hogy 20 éves vagyok, szóval azt nem tettem hozzá. Meg úristen, az aztán a "nagy akadály", ha van köztünk 1-2 év...
-Te? -kérdeztem vissza úgy illedelmességből, hogy azért mégis legyen róla fogalmam, hogy melyik évben született. A hónapra meg a napra úgysem fogok emlékezni néhány óra múlva, hacsak fel nem írom.
-Üvegezni? -mosolyodtam el, amint meghallottam azt a bizonyos szót. -Szeretek hát -vigyorodtam el egyre jobban. Az a jó, mikor csak csajokkal üvegezek. Azt bírom a legjobban. |
- Nos. Először is hol és mikor születtél? - kérdeztem mosolyogva. Következő kérdésem is tudom már mi lesz. Piszkos vigyor húzódott az ajkamra. Nem is a családi hátterét akartam megismerni, inkább a mindennapjait, olyanokat, hoy mi a fontosabb neki egy egyészakás luvnya, vagy egy hosszú párkapcsolat. Fejem oldalra döntve vártam a választ. Már csak egy üveg kellett volna, valahogy azt most jobban játszottam volna.
- Üvegezni szeretsz? - kérdeztem vigyorogva és alsó ajkamba haraptam. |
-Ohh. Vágom -bólintottam. Vágom mint bálnaf*sza az iszapot. Szóval ez ilyen lovas család. A tévét néztem ahol még mindig a nyertes zsokéval készítettek interjút. Egész fiatal volt a srác, de ahhoz képest sok versenyt nyert már ahogy hallottam. Ügyes.
-Igen. Kérdezel és én felelek -vigyorogtam rá. Végre azt hittem feltesz egy normális kérdést, de helyette csak a fagyimból akart enni. Vállat vontam. -Aha -hát nekem mindegy. Én nem szeretek mások kajájából, fagyijából enni, mert undorodom tőle. Már jól meg van harapdálva, nyalogatva aztán azt egyem. Persze. De ha ő nem, akkor... miért ne? |
- Rendben. Akkor kérdezz felelek. - bólintottam egyetértően, majd elnevettem magam az értetlenkedésén.
- Kevin a bátyám. Hivatásos zsoké, de azt egy szóval sem említette, hogy itt is szokott versenyezni.... - morogtam mosolyogva. Nem tudtam rá haragudni... - Na de térjünk vissza a kérdezz-felelkre. Te kezdessz. - mondtam mosolyogva majd bekaptam egy kisadag fagyit a kanál végéről.
- Szabad? - néztem boci szemekkel a fagyijára, csak meg akartam kóstolni hogy az milyen. |
Mikor végre ideértünk megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Egy kicsit hosszú volt az út így gyalog. Mondjuk a séta sosem árt. Miután mindketten kértünk fagyit egy asztalhoz ültünk le, én meg elkezdtem elsüllyeszteni magamba a sztracsatellás-csokis fagyit. Legtöbbször ilyent kérek, mert ez a legjobb. Egyébként más fagyizóba se nagyon megyek.
-Mit? -néztem a lányra nagy, kerek szemekkel, mihelyst kijelentette, hogy meséljek magamról. Hát ez így nekem "nyers". -Kérdezz-felelek -vigyorogtam rá. Ez egy régi társasjátékomnak a neve egyébként. Mondjuk már nem játszom vele, de annakidején élmény volt. Szóval felidéztem azokat az időket, amikor még kicsit normálisabb volt a világ.
-Ki Kevin, hol Kevin? -újabb brutális értetlenkedés részemről. Szerencsére hamar leesett, hogy ő a tévében szereplő srácról beszél. |
- Szóóóval. Vinnie... - lestem rá mosolyogva, majd leültem az egyik asztalhoz miután kértünk fagyit. Tuttifruttit és málnát kértem. Az asztalra könyököltem és a tenyerembe fektettem a kezem, onnan lestem rá.
- Mesélj magadról.. - kértem mosolyogva. A Tv-ben éppen a Sam Houston Race Parkról ment egy riport. Éppen a legutóbbi derby eredményei mentek az összefoglalóban. Épp egy jóképű srácc integetett a kamerába, majd paskolta meg lova nyakát.
- Kevin. - kaptam a szám elé a kezem. |
Étterem és fagyizó |
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
